|
Név: Chernenko Boris
Kor: 35
Külső: Két méteres magasságommal eléggé kitűnök a tömegből. Ezt még tetézi az is, hogy az átlagemberekhez képest nagyon izmos vagyok, mondhatni súlyemelő testalkatom van. Katonásra vágott fekete hajam van, mostanában megszokottól eltérően arcomat rendezett rövid szakáll és bajusz ékesíti. Arcomon mindig az a kifürkészhetetlen kifejezés ül, ami miatt a többi ember sose tudja megmondani, hogy éppen mit, érzek vagy gondolok. Egyetlen dolog van, amiből meg tudja állapítani az ember, hogy mit érzek és az a gleccser kék színű szemem, ami sohasem hazudik.
Jellem: Belém nevelt katonás fegyelem és az évek óta tartó menekülés alakította ki a ma ismert jellememet. Nem szeretem, ha a rólam kérdezősködnek vagy a múltamat fírtatják. Nem nagyon bízom az emberekben és nehezen barátkozom, de ha egyszer valaki a barátom lesz azért bármit megteszek. Okos és megbízható, de ezt az oldalamat csak kevesen ismerik. El legtöbbjük az enyhén antiszociális és üldözési mániás oldalamat ismerik és csak nagy dolgok véghezvitele után ismerheti meg valaki a jobbik felemet. Általában komoly vagyok, és nem sokat beszélek, ezt a katonaéveim miatt maradt rajtam és nem igazán tudom levetkőzni. Szeretek harcolni, de ölni csak akkor ölök, ha nincs más választásom. A kínzást és a kín okozásának élvezetét ki nem állhatom és ha olyanal találkozom aki ezt élvezi, annak nálam semmi esélye és ha nem takarodik az utamból annak befelegzett az itteni pályafutása.
Előtörténet:
(USA, New York, Napjainkban)
Chernenko Boris vagyok, harmincöt éves és Bajnok. Éppen felébredtem a Bronxi bérlakásomban, amit néhány hete béreltem ki egy vén zsugori embertől. Kikászálódtam az ágyból és az ablakhoz léptem. A tél megérkezett, ennek jeléül pedig éppen nagy pelyhekben esett a hó, ami beborította az egész várost. A gettóban élő gyerekek már az utcákon voltak és önfeledten játszottak. Némelyik háznál már kint volt a házmester és éppen a ház elől takarította le a járdáról a havat. Az élet nem állt meg a járókelők forgataga és az autók tömegei ugyan akkora volt, mint minden hétköznapon általában. Egy pillanatra elfordítottam a tekintetemet a kinti látványtól és az ablak mellet lévő székhez léptem. Miután leültem rá tovább folytattam a nagy fehérség bámulását. A nagy fehérség rég nem látott hazámat, Oroszországot jutatta eszembe.
~ Hogy is jutottam el idáig? – fogalmazódott meg bennem a kérdés miközben a sűrű pelyhekben eső havat figyeltem.
Hiába próbáltam küzdeni ellene, lassan és könyörtelenül előbújtak a régi emlékek az agyam távoli zugából és lassan megválaszolták a magamban feltett kérdésemre a választ.
(Oroszország, Moszkva, 25 évvel ezelőtt)
Apám (Chernenko Ivan) még akkor ismerte meg anyámat (Petrenko Tatjana) amikor még csak egyszerű hadnagy volt az Orosz Honvédelmi Erőknél. Anyám ápolónőként dolgozott a Moszkvai kórházban, ott ismerte meg apámat, amikor is behozták őt egy átmulatott éjszaka után néhány kisebb sérüléssel. Szerelem volt első látásra mind a kettőjük részéről. Az után a nap után apám folyamatosan levelezett és találkozgatott anyámmal. Apám katonai pályáján és anyámmal lévő kapcsolata szinte egyszerre lépett egyre nagyobb szintekre. Körülbelül egy évre rá miután apámat kinevezték alezredesnek, apám megkapta a beleegyezést anyám apjától, hogy összeházasodhatnak. A házasság után anyám és apám közös házat vettek maguknak Moszkvában ahol nekiláttak saját családjuk alapításához. Eközben apám az évek folyamán keményen dolgozott azért, hogy elérhesse azt, amit mindennél jobban vágyott az ezredesi rangot a hadseregben. Ennek folytán apám számos veszélyes akcióban részt vett, aminek eredményéül apámat egyre jobban megbecsülték a hadseregben. Apám meg sem állt, amíg el nem érte kitűzött célját, ezredesi rangot kapott a hadseregben a kiváló szolgálatáért. Mint az lenni szokott egy napon anyám közölte apámmal, hogy hamarosan hárman lesznek a családban. Apámmal abban a pillanatban madarat lehetett fogatni. Minden vágya az volt, hogy egy nap a fia átvegye tőle a staféta botot és az ő helyére lépjen a hadsereg állományában. Egy fagyos téli napot választottam arra, hogy végre megszülessek és megnézzem milyen is az anyám méhén kívül a világ. Apám és anyám éppen egy katonai díszvacsorán vettek részt, amikor is egyszer csak édesanyámnak elfolyt a magzatvize. Apám anyámat azonnal a közeli kórházba vitte ahol a szülő orvosuk kezére bízta. Miközben anyám éppen velem vajúdott, apám egy szobából figyelte az eseményeket a dísz egyenruhájában.
- Jól van asszonyom. Nyomjon.– mondta az orvos édesanyámnak.
Anyám így is tett, minden erejét beleadta, hogy végre megszülethessek, és a karjaiban tarthasson.
- Már kint van a feje. Még egy utolsó nyomás és kint van.– mondta az orvos, majd miután édesanyám egy utolsót nyomott a kezébe vett engem és odavitt édesanyámhoz.– Megszületett a fiúk.
Torkom szakad tából ordítottam, mintha csak a világ tudtára akartam volna adni, hogy megszülettem.
Miután elvégezték az ilyenkor szükséges intézkedéseket, anyámat és engem egy kényelmes szobába helyeztek el, hogy ott pihenhessük ki ezt a sok fáradalmat. Miután apám is megérkezett egy ideig csak csöndben figyeltek engem édesanyámmal, majd apám a karjaiba vett engemet és azt mondta.
- Boris. Te egy igazi harcos vagy.
Apám kijelentésére csak bámultam őt és közben megpróbáltam megfogni a díszegyenruháján lévő kitüntetéseket. Ő rám mosolygott majd azt mondta.
- És hogy ezt honnan tudom? Bebizonyítottad, amikor oroszlán övöltéssel születtél meg erre a világra.
(Oroszország, Moszkva, 11 évvel ezelőtt)
Miután felcseperedtem, nem sok dolog történt velem a középiskoláig. Miután elég nagy voltam már ahhoz, hogy iskolába járjak a szüleim beírattak egy bentlakásos suliba ahol az általános iskolai éveimet töltöttem. Sajnos erre azért volt szükség, mert mind a két szülőm nagyon elfoglalt ember volt, nem volt sok idejük velem foglalkozni. Így pótapám az iskola igazgatója Drozdov igazgató úr lett, míg pótanyám az osztályfőnököm Olga néni lett. Nem voltam az a szokványos gyerek, aki a tanulás helyett inkább mással törődik. Én csak is a tanulásra koncentráltam, ezen kívül nekem nem létezett semmi más. Kicsit kilógtam a többiek közül, sőt különc voltam egy kiközösített gyerek. De ez nem érdekelt, csak a feladatomra koncentráltam. Kedvenc tantárgyaim a történelem és a testnevelés volt mivel ebből a két tantárgyból voltam a legjobb. Mikor kijártam az iskolát minden tantárgyból példás voltam, az osztály legjobbjai közé tartoztam. Ezután következett egy bentlakásos középiskola ahol későbbi terveim alapján csak az érettségimet akartam megszerezni. Ugyancsak, mint az általános iskolában itt is a tanulást tartottam szem előtt mivel tudtam, hogy az általam választott pályához muszáj a jó bizonyítvány. A középiskolában csatlakoztam az iskolai boksz ligához is, a testnevelés tanárom unszolására. Így a tanulás mellet a testem fejlesztésére is koncentrálnom kellet. Hála erős akaratomnak és kitartásomnak köszönhetően én lettem a liga egyik legjobb bok
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
